A sárkány évezredeken át mindig az első helyen állt az istenként tisztelt kínai állatok sorában (beleértve a mitikus szörnyeket is). Az első Han császártól kezdve a sárkány mindig a császárt szimbolizálta. A kínai mitológiában a sárkány külsejét szigorú szabályok írták elő, a hagyomány szerint e kanonikus ábrázolás lényege különböző lények vonásaiból tevődött össze: szarvasnak a szarva, teve feje, démon szeme, kígyó nyaka, teknős belső részei (egy másik változat szerint egy hatalmas kagyló gyomra), sas karmai, tigris lába, bika füle kellett, hogy legyen. Jellemző még rá, hogy nem füleivel, hanem szarvaival hall. Megkülönböztettek égi, földi és föld alatti sárkányokat, melyeknek a legkülönbféle színeik lehettek. Az égi sárkányok adták az esőt, a föld alatt lakók őrizték a föld méhének kincseit. A vizeknek (tengerek, tavak és folyók) külön sárkány gazdáik voltak, az ún. Sárkánykirályok (longwang). A kék sárkányokat jószívűnek, a fehéreket erényesnek, a sárgákat pedig könyörületesnek tartották. A kínai sárkányok között nagyon ritkán fordul elő a gonoszt szimbolizáló szörny, a kínai mitológiában általában mindig a jó, a béke, a jólét és a virágzás szimbólumainak számítottak (szemben az európai elképzeléssel). Ezt sok vonatkozásban elősegíthette az esőt hozó sárkányisten kultusza. A sárkánykultusz fő ünnepnapja az 5. holdhónap 5. napjára esik, azaz a Sárkánycsónak-ünnep. Ilyenkor sárkányorrú csónakokban eveznek a folyókon, s áldoznak a vízi sárkányistennek. A sárkány a kínai zodiákus ötödik állata.